Egy nő elindulása és megérkezése a LAGERDHA-ságba !

  ( Avagy történet egy nőről, aki akár Te is lehetnél )

        Nos, akkor kezdjük egy kis magyarázattal.

  Szeretném világossá tenni a címet azon olvasók számára, akik nem tudnák valami, érthetetlen és megmagyarázhatatlan ok miatt hogy kicsoda is Lagerdha. Nos hát, Ő egy kemény Viking amazon, aki bátor, rettenthetetlen és győzedelmes. Soha nem ijed meg az akadályoktól, a nehézségektől, és bizony nem igen hagyja megtorlás nélkül, ha holmi Pasi megpróbálja bántani és megalázni őt vagy a gyermekeit. Világos most már a cím? No, akkor vágjunk is bele!

    :) :) :) :) :) :)

    A történetem egy csodás, langyos, tavaszi napon kezdődik, 2014-ben egészen pontosan május 27.-én.A barátnőm és én szokásos megérdemelt éves nyaralásunk utolsó előtti napján, úgy döntöttünk megérdemlünk egy kellemes sétahajókázást ezért kisétáltunk a keszthelyi hajóállomásra.

    Vettünk két jegyet egy csodás kis hajóra és némi kis nehézség árán (már elindult, de visszajött értünk, újból kikötött és felszálltunk rá) kifutottunk a Hableány nosztalgia gőzössel a Balaton hullámaira. Letelepedtünk és, hogy a dolog még élvezetesebb legyen a fess matróz fickótól (aki egyben a pincér is volt) kávét rendeltünk. Óriási vigyorgás kíséretében kisvártatva meg is kaptuk. Nem kisebb mosolygás mellett, megérdeklődtük a kisgyerektől ugyan van–é ezen a szép kis hajón dohányzó hely.Naná hogy volt. Mit ad isten a személyzeti részbe vezető rész közvetlen közelében.                                                                                                                                        Mivel a dolgos matrózoknak is jár néha cigi szünet, előzetes engedélykérés után csatlakozott hozzánk a (két gyanútlan turistához) a kisfiú.

     Beszélgetésbe kezdtünk, ahol is ki lettünk faggatva alaposan. Pár perc múlva már képben volt az emberke hogy a két csaj egyedül nyaral, férjek nélkül, szabadon, mint a madár. Hamar képben volt a fiú, mert nemigen lehetett kezdő a témában, hogy a csajok, elég bevállalósnak látszanak ahhoz, hogy becserkészésre kerüljenek. A barátosném annyira nem volt vevő a dologra, bennem viszont elkezdett bujkálni a kisördög.(Egy egészen aprócska, pici ördögfióka volt, de attól még ördög volt, de ördög ám!!). (Ekkor itt még  semmit nem sejtettem abból, hogy az életem gyökeres változása elkezdődött.) Az a szegény legényke sem tudhatta, hogy elindít és beletaszít egy olyan világba ahol a (decens) háziasszonyoknak, felelősségteljes magyar anyáknak semmi keresnivalója!!!!!                                                                                                                                                            ((És most érzem azt, hogy itt a helye és az ideje egy kis magyarázkodásnak. Hogy mire is gondolok? Hát például arra a tényre, hogy vajh, miért is a barátnőmmel járok én évek óta nyaralni. Hát ennek igen egyszerű oka van. Nem más ez, csak az, hogy az én kedves páromat, akivel harmincegy éve vagyunk házasok, olyannyira hidegen hagyja a velem közösen eltölthető ilyetén foglalatosság, mint foci bírót a műkorcsolya. Egyéb velem kapcsolatos foglalatosságot sem művel túl gyakran.

 Gondolok itt arra, hogy beszélget velem, kedvesen rám néz, megértően helyesel, és mellettem áll, ha netán a munkahelyi problémáimat megosztom vele.

Más fontos és szükséges dologra most és itt nem térnék ki, de minek is, hiszen úgy is tudja mindenki mi is az, amire gondolok. A gyengédség, a figyelem az nem igazán az ő asztala.

  Gyakorlatilag csak abból venné észre, ha eltűnnék, hogy egy idő után elfogyna a kaja a hűtőből, és nem tudna tiszta gatyát húzni. Még akkor is erősen gondolkodnia kellene, hogy mi is lehet a megoldás. Egyszer csak be villanna neki, hogy nemrég még volt itt valahol egy cselédforma alkalmazott, aki ezeket a dolgokat eddig intézte. Hát ennyi a magyarázat? Kinek ismerős a helyzet? Hölgyeim? Netán Uraim? Ki élt meg már hasonlót?))                                                                                                                                                    Nos, ne térjünk el a történet fonalától. Elég ahhoz annyi, hogy a kikötőbe megérkezéskor a telefonszámom már a kedves arcú alkalmazott tulajdonában volt. Csupán csak azért, hogy, hogy és amennyiben és ha!!!!, nem tudnánk visszajönni a Szigligeti várból (mert lerobban az összes busz, vagy földrengés lesz, vagy felhőszakadás akadályoz esetleg)akkor, a hős lovag ,aki egyébként másodállásban a saját sofőrszolgáltatásának fő alkalmazottja volt, naggggyon szívesen ,és természetesen csupán baráti alapon hazafuvaroz bennünket 4 után, ha leteszi a lantot a hajón. Ennyiben is maradtunk, és kedvesen elköszönve elindultunk a buszmegálló felé hogy teljesítsük a vártúrát. (A tériszonyos meg a csípőprotézises!!)

     Elindultunk, jól kibeszéltük a kiscsávót, jókat röhörésztünk, kellőképpen megbotránkoztam magamon, hogy nem átallottam tisztes, férjes úriasszony létemre flörtölni a kedves fiatalemberrel.

    Nem sokat mehettünk kb. 300 métert, amikor is vadul csörögni kezdett a telefonom. Na, itt volt az a pillanat, amikor gondolkodnom kellett volna, mielőtt fölveszem.

Na, ez az, ami elmaradt. Fölvettem, és a vonalban a shármos kis matróz hangja szólalt meg, a Hableány gőzösről.

    Szó benn akad, lehelet megszegik, láb megremeg, sápadás és elpirulás egyszerre, és hasonló tünetek kezdtek el mutatkozni rajtam. Ez volt délelőtt 11-kor, amikor is megérdeklődte a kis lovag, hogy vajon hol és merre járunk.(Ha-ha-ha, mintha nem tudta volna teljesen tutira és egészen pontosan, hogy kb.

 a buszmegálló felé tartunk félúton.)

                Na, ezután elkezdődött a lassú tűzön főzögetés. Délután 4.-ig kb. 6 telefonhívás. Az első kettőben, udvarias érdeklődés arról, tetszik-e a vár, jó-e az idő (mintha nem is Keszthelytől 10km-re lettünk volna, hanem egy másik kontinensen. Ügyes, ügyeske nem mondom, nem ront ajtóstul a házba.) Aztán a harmadikban már megtörténik a lényegre térés. Nem volna-e kedvem találkozni vele este felé.

Némi kis vacilálás után a negyedik hívásnál a rábeszélés megtörtént. A 31. házassági évfordulóm után 6 nappal, beadtam a derekam egy randira!!! 

Akkor még nem tudtam, hogy mit fog történni. Azt tudtam, hogy semmi képen nem fogok visszakozni, bár olyan ideges és zavart voltam mintegy tinilány. Meg kell, hogy mondjam hihetetlenül jó érzés volt. Fiatalnak éreztem magam és szépnek. (Hmmmm…….. ajánlom mindenkinek ezt az érzést. Egészséges!!)  Arra gondoltam, hogy ha ezt kihagyom, valami olyan marad ki az életemből, amit mindig bánni fogok.

                 Azt is tudtam, hogy semmi olyat nem fogok tenni, amit a házasságtörés fizikai részének szoktak nevezni. Remegő lábakkal indultam el este 7-kor (másfél órás készülődés, háromszori átöltözés, hajszárítás, gondos sminkelés után) a Wellness Hotelből, hogy találkozzam egy vadidegen

pasassal, akiről semmit nem tudtam csupán csak annyit, hogy NŐNEK nézett.

Akkor, abban a pillanatban elég volt ennyi ahhoz, hogy ott sétáljak a koraesti langyos levegőben, és nagyon jól érezzem magam.                                                                                                                                              Kiértem az utca végére és pont akkor jelent meg az emberke egy szép fehér autóval, aminek a márkáját ne kérdezze senki, mert lányos zavaromban az volt a legkisebb gondom, hogy azt nézegessem. Megkérdezte beszállok-e mellé. Hát én beszálltam.

                Eszembe villant ugyan az a mondatom, amit a lányomnak mondtam, szerintem nem is egyszer, miszerint idegen pasasok kocsijába nem ülünk be!!!                                                

Meg is nyugtattam magam gyorsan a következő másodpercben. Ne rinyálj már, a fickó már nem idegen, hiszen tudod a nevét!!

 Tehát beültem mellé és rövid ideig tartó kocsikázás után kiszálltunk egy erdei tisztáson, ahonnan egy enyhén kaptatós kis séta után (naná, hogy próbáltam nem lihegni, még azt hiszi, öreg vagyok és kövér) fölértünk a Keszthelyi kilátóhoz.                                                           

                 Kellemesen elbeszélgettünk, egy szép kis fa asztalka mellett üldögélve. Beszéltünk a családról, a munkánkról. Nem voltak kínos csendek, találtunk közös témát.  Nem volt a kis matróz egyáltalán nyomulós, egy csók ugyan elcsattant, lefelé menet az ösvényen, amikor kb. két óra múlva elindultunk hazafelé, de az is előzetes engedélykérés után történt. Nem mondom azt, hogy nem volt izgalmas, és adrenalin növelő, mert akkor hazudnék. Igen is jólesett és örülök neki, hogy megtörtént. Nagyon jól esett, mert felidézte bennem azokat az időket, amikre már csak olyankor gondolok vissza, amikor nagyon, de nagyon nosztalgikus hangulatban vagyok. Felidézte bennem a fiatalságom éveit, amikor esetlenül és félénken és nagyon, de nagyon zavarba ejtően megcsókolt az első szerelmem. Szerintem az ilyenféle csókot soha, de soha nem felejti el az ember lánya. Talán butaság ennek a csóknak ilyen nagy feneket keríteni és ilyen érzéseket belemagyarázni, de én ilyen hangulatba kerültem tőle.

  Nagyon jól tudtam és most is tudom, hogy a kis matrózfiúnál mire ment ki a játék. Ő úgy gondolta, itt van ez a nő, lehet, hogy sikerül egy pár kellemes percet netán órácskát eltölteni vele.    

    A hotel előtt a kocsiban rá is kérdezett, a kisfiú (aki nem sokkal, csak 11 évvel volt fiatalabb, mint én) hogy nem-e lehetne-e esetleg megkérni a barátosnémat, hogy áztassa még a pezsgőfürdőben magát egy órácskát, de erről lebeszéltem.

Gondolom nem a hotelszoba berendezését akarta megnézni és dicsérni a lakberendező jó ízlését egy órácskán keresztül. Amit ő akart a szobában tenni az egészen más volt. De ez már tényleg nem fért volna össze azzal, amit én ebbe a találkozásba beleterveztem.                                                                                                                                       Tehát szépen elbúcsúztunk egymástól és annyiban maradtunk, tartjuk a kapcsolatot a facebookon és telefonon keresztül.  

Másnap haza utaztunk. Talán kétszer vagy háromszor, ha beszéltünk. Nem volt biztos jó a telefonja!!!. Beleesett a fürdőkádba, vagy lemerült ez „ELEM”!!                                                                                                                            Aztán az egyik beszélgetés alkalmával csak ennyit mondott. Bocs le kell tennem, visszahívhatlak pár másodperc múlva.

  Ez volt 2014. júniusának első napjaiban. Ha azóta is a relax fotelban várnám a hívását már kicsikét eluntam volna magam. Nemde?                                                                                                                                                                                       Őt elnyelte a fekete lyuk, vagy elrabolták az ufók vagy egyszerűen csak fölszállt valaki más arra a hajóra, valaki más, akinek a „szobáját is sikerült megnéznie BELÜLRŐL”!!!!!

Hát így indultam én el a pokolba vezető úton. Akkor kezdtem rajta gondolkodni mit is kellene kezdeni magammal. Rájöttem, ha nem akarok megbolondulni, ha azt akarom, hogy legyen, még valami jó az életemben mielőtt megöregszem teljesen, ki kell nyílnom a világra. Nem szabad, hogy magával rántson az a kegyetlen érzés, hogy nem tudok megbirkózni, azzal a gondolattal, hogy miután felneveltem a gyerekeimet, élik az életüket, jelen pillanatban nincs most még szükségük rám. Ez így van rendjén,ennek így kell történnie.      

                Csak amikor rád szakad egy iszonyú magány, mert nap, mint nap a saját lakásodban nincs senki, aki néha normálisan szólna hozzád, akitől egy kis szeretetet kapnál, aki észre venné, ha valami bajod van, megkérdezné, hogy vagy. NO, EZ SZAR!!

Tudom, hogy én is legalább annyira hibás vagyok ezért, hogy ez a dolog így alakult, nem vitatom. Nekem is többet kellett volna tennem. Többször el kellett volna mondanom, hogy mi az, amit szeretnék. Folyamatosan azon gondolkodom mit rontottam el.

Nem voltam elég kitartó? Hamar feladtam? Vagy egyszerűen belefáradtam és meguntam azt az alárendelt szerepet, amit én a házasságomban megélek. Meguntam azt, hogy mindig mindenre rá keljen vezetni azt az embert, aki mellettem éli az életét.

 Aki semmit nem tud, és nem vesz észre magától. Ennyi év alatt, nem ismert meg annyira, hogy tudja, mit szeretnék. Hibásnak érzem magam azért, mert talán most még tudnék ezen változtatni, de már nem akarok. Úgy érzem, ez  már most megalkuvás lenne. Ez az első lépésem a Lagerdaság felé.

Most már tovább járom azt az utat, amire ráléptem. Nem egyszerű, de úgy érzem, megérdemlem, hogy saját magam legyek. 

  Hűha, nagyon belementem a lelkizéses részbe!!! Legyen is elég ebből ennyi.

Folyt. köv!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

   A következő részben kiderül, hogy mi történik 2015.-ben amikor is megérint a SZERELEM.  Mit megérint!!!!!! Elsodor, mint egy hurrikán, tornádó vagy cunami !!!!!

Csak erős idegzetűeknek ajánlott. Ajánlatos előtte sok-sok József Attilát, Juhász Gyulát és Csitáry-Hock Tamást olvasni. Akiben a lelke mélyén nincs egy fikarcnyi romantika sem, az ne kezdjen hozzá az olvasásához, mert hamar kiakad!!!